Stredná odborná škola poľnohospodárstva a služieb na vidieku - Mezőgazdasági és Szolgáltatási Szakközépiskola Komárno
predch | ďalej |

O škole - Információk a Komáromi Mezőgazdasági Középiskoláról

Az iskola él és élni akar

 

Az iskola él és élni akar

 

Akit a fiatal generáció felkészítése az életre és a jövőre egy kicsit is foglalkoztat, annak a figyelmét nem kerülhette el az a tény, hogy Szlovákiában az utóbbi két évben, kevés eltéréssel százhúsz iskola szűnt meg. Tárgyilagosabban úgy is lehet mondani, hogy ennyit szüntettek meg. Ennek a számnak mintegy háromnegyede alapiskola, megközelítően egy hatoda középiskola a többi pedig iskolaelőtti, vagy más szakosított intézmény. Nem lenne könnyű elemezni, hogyan érintett ez  kisdiákot szülőt, pedagógust, pénztárcákat és egyebeket. A mi éri meg és mi nem éri meg gondolkodás ezen a területen is így győzött, mindegy kit hogyan érintett.

A rendszerváltás utáni tizenhat év nemcsak az ország politikai rendszerének és gazdaságának hullámzása, hanem az iskolarendszeréé is. Mivel itt a jövőről van szó, elvárható lenne, hogy a társadalmi élet ilyen meghatározó területének rendszerébe ne csak a legilletékesebbek szóljanak bele, hanem a polgárok is. Okfejtés nélkül a számok közlése nem sokat ér. Az alapiskolák számának csökkenése a gazdasági okokon kívül a születések számának rohamos csökkenésével is összefügg. Ennek értelemszerűen következménye, hogy jóval kevesebb tanuló folytatja majd tanulmányait a középiskolákban is. Ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy a középiskoláknak a munkaerőpiac elvárásaival összhangban kell felkészíteni a végzetteket, akkor választ kaphatunk arra a kérdésre, melyik iskolának lesz a jövőben létjogosultsága. A piacgazdaságban ez természetes, az intézmény azt csinálja, amiért van. Vannak olyan foglalkozások, amelyekre a  munkaerő kínálat nagyobb  a szükségletnél és vannak olyanok is, amelyekből hiány van. Szlovákia gazdaságának még napjainkban is zajló szerkezetváltása olyan szakember képzést igényel, amely biztosítja a szerkezetváltás utáni állapot munkaerővel való ellátottságát.

         A középiskolákra leselkedő veszélyeket latolgatva tekintsünk bele járásunk egyik legnagyobb múltú középiskolájának - a Komáromi Mezőgazdasági Középiskola – jelenébe és jövőbeni lehetőségeibe. Ez az iskola a Gadóci út mellett a természet éltető erejét sugalló parkban a Vágtól mindössze néhány száz méterre festői környezetben húzódik meg. Nem közhely, ha azt állítjuk, hogy ez az iskola kiállta az idő próbáját, hiszen három évszázadba betekintve 1896 –tól adta át a hatalmat jelentő tudást, a természetet, az áldott földet és a vidéki életet szerető diákoknak.

Társadalmi és politikai rendszerek változásainak viharaiban, az 1965 – ös nagy csallóközi árvíz  próbatétele után is állva maradt és a kor kihívásainak eleget téve végzi dolgát. Ha feltekintünk jellegzetes folyosóin a tablók sokaságára, végzettek ezreinek mosolya, az érettségiző diákok ragyogó tekintete, korokat idéző hajviselete és öltözéke ragadja meg az érkező figyelmét. Száztíz éves működése alatt padsoraiból kitűnő, sok esetben nemzetközileg is jegyzett szakemberek sokasága kerülte ki, de voltak az élet más területein is jeleskedők, művészek, sportolók, lelkészek is.

         Nem cáfolható, hogy a mezőgazdaság az ember életében nem pótolható termékeket termel. Ez a rangja nem csökkenhet, míg ember él a Földön. Most mégis úgy néz ki, hogy a mezőgazdaság társadalmi helyének és rangjának átrendeződésével ennek az iskolának is új utakat kell keresnie, ami nem különleges, hiszen az országban minden területen ez történik. Lehet azonban, hogy az alábecsült mezőgazdaság még a jövőben visszajelez az utánunk jövőknek, de egyelőre az alkalmazkodni tudás fontosabbnak látszik a teljesítménynél. Talán nincs messze az idő, amikor egy termék fogyasztói cikk
esetében nem lesz a kérdés, hogy mennyi van belőle, hanem, hogy milyen. Nekem a mezőgazdaságról gyerekkorom óta a kenyér jut eszembe, meg az iránta érzett alázat és tisztelet. Jó ideig azt vallottam, hogy nem tudok elmenni egy eldobott kenyérdarab mellett, hogy ne vegyem fel s ne tegyem olyan helyre, ahol egy éhező madár, vagy elhagyott állat megtalálja. Ma is megteszem ezt, de manapság annyi kenyér és rokontermék hever az út porában, hogy az összeszedők kevesen vannak. Nagyot változott minden. Mintha a szabadság is bénítóan hatna ránk. Úgy érzem veszélybe került a kenyér becsülete, s talán a mezőgazdasági oktatásé is.

          A fenti elemzésből kiindulva a Komáromi Mezőgazdasági Középiskola Tantestülete és igazgatósága azon fáradozik, hogy olyan tanulmányi szakokat kínáljon az érdeklődőknek, amely jelenünkben használható tudást és érvényesülést biztosít a munkaerőpiacon. A tanulmányi szakok lényegszerű bemutatása segíthet azoknak, akik középiskolába készülnek, s talán éppen ebbe az iskolába. Tekintsük át milyen is az iskolában a kínálat.

Az utóbbi években az iskola által kínált tanulmányi szakok közül a menedzser szak iránt volt a legnagyobb az érdeklődés. Ez erősen közgazdasági bemérésű tanulmányi szak, amelyen kis és középvállalkozások létrehozására és működtetésére vezetőképzés folyik. A szak tantárgyszerkezete is erre utal, amelyben olyan tantárgyak dominálnak, mint a vállalati gazdaságtan, vállalkozáselmélet, számvitel – egyszerű és kettős-, informatika, marketing, vezetéselmélet és másközgazdasági és jogi töltetű tantárgyak. Azoknak a tanulóknak, akik a szak iránt fokozott érdeklődést tanúsítanak az iskola szakköri tevékenységet kínál. Jelenleg vállalkozói szakkör, bank és pénzügyi szakkör és a legnagyobb érdeklődésnek örvendő internetes kör működik, amelyet nagyban elősegít a három jól felszerelt számítástechnikai és közgazdasági tantárgyak tanítására alkalmas szaktanterem. A közgazdasági szakképzettség után vágyódó fiatalok a menedzser szakon megtalálják számításukat.

A fejlődést jól tükröző további tanulmányi szak a biogazdálkodás. Ez a szak az egészségre és életkörnyezetre ártalmatlan mezőgazdasági termékek termelésére készít fel és azért is izgalmas, mert ez év májusában avatja első érettségizett növendékeit. Ez a szak a vidéki életet kedvelő, földet és természetet szerető családok fiataljainak kínál érvényesülést az agrárturisztikai vállalkozások lehetőségével. Szlovákia 2004 – es európai uniós taggá válása óta a biogazdálkodási szak jelentősége megtöbbszöröződött, mert ezen a szakon szerezhetnek a diákok olyan technológiai, ökológiai és jogi ismereteket, amelyek birtokában versenyképesek lehetnek az Európai Unió más országainak vállalkozóival. Az iskola igazgatósága igyekezett olyan szakköri lehetőségeket biztosítani, hogy a biogazdálkodás szakon tanulók is élvezhessék választott hivatásuk szépségeit, eddig alig ismert lehetőségeit. A biogazdálkodási szakkörben nemcsak ápolhatják kedvenc növényeiket, hanem meg is ízlelhetik munkájuk eredményét. Ennek az örömnek a varázsát az előző tanévben néhány kíváncsi tanuló már felfedezte. Az iskola tanulói közül soknak természetes az állatok iránti vonzalma, szeretete. Ők megtalálják élvezetüket a lovas – szakkörben – ahol többek között lovagolni is megtanulhatnak-, a kisállattenyésztői körben, vagy éppen a legutóbb létesített vadászati szakkörben.

Az iskola harmadik, de vadonatújnak és reményteljesnek minősíthető tanulmányi szakja az életkörnyezet. Ez a szak azért érdemli a legtöbb figyelmet az érdeklődők részéről, mert az iskolában a 2006/2007 –es tanévben nyílik először. Azok az emberek, akik időszerű tartalmat akarnak biztosítani az iskola működésének, remélik, hogy ez a szak sok örömöt okoz majd az érdeklődőknek. Aki nyitott szemmel jár, az látja és tudja, hogy az életkörnyezet tarthatatlan állapotban van, szükség van a helyzeten változtatni tudó szakemberekre és intézményekre. Ismert, hogy az Európai Unió elvárásai ilyen tekintetben a tagországokkal szemben igen nagyok és a pénzforrásai is jelentősek. Ez elegendő biztosítéka annak, hogy az érettségi után az abszolvensnek elérhető legyen egy tisztességes munkahely. Az életkörnyezet tanulmányi szak bevezetésének hatalmas támogatást és szakmai hátteret biztosít az iskola areáljában működő agrolaboratórium, amely sokoldalú és hatékony együttműködést tesz lehetővé mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatásban.

A jövő lehetőségeit elemző szakemberek és tudósok azt állítják, hogy az életkörnyezet napjaink legégetőbb és legkevésbé megoldott kérdése. Hogy milyen lesz a jövő s lesz-e egyáltalán, azt nem az ember és ember közti viszony dönti majd el, hanem az ember és természet viszonya. Ha csupán egy –két év távlatába is visszatekintünk számtalan példát találunk az ember és természet romló viszonyára, amely nagyon súlyos, az ember számára kivédhetetlen, hihetetlen gyorsaságú eseményekben nyilvánul meg, szinte minden földrészen. Ez arra a következtetésre kényszerít, hogy az ember és természet viszonyában változtatni kell. Ezen változtatni lehet akkor, ha az ember felkészül rá. Felkészülni az életre és a munkára elsősorban az iskolában lehet. Ilyen és hasonló indítékok vezették az iskola igazgatóságát és tantestületét, amikor úgy döntöttek, hogy életkörnyezet tanulmány szak adhat a jövőben esélyt az iskola hasznos és az érdeklődők által igényelt működéshez.

 A Komáromi Mezőgazdasági Középiskola harmonikus egységet alkotó tanulmányi szakjai a 2006/2007-es tanévben három osztály – ebből kettő magyar egy szlovák osztály – megnyitásával kínálnak lehetőséget az alapiskolák végzettjeinek.

 

 

Komárom 2006. január 5.

                                                                    Jóba Mihály mérnök